Két és fél hektáros hóvirágmező Nyomtatás
Írta: Papp Nikolett / dunatv.hu / MTI   
2010. március 05.

Jön a tavasz...

Csodálatos látvány, hófehér virágszőnyeg fogadja a látogatókat az alcsúti arborétumban, ahol két és fél hektáron bontotta ki szirmait a hóvirág. A káprázatos virágözön nemcsak látványával, hanem sokféleségével is elkápráztat: hét hóvirágfaj 24 fajtája látható az angolparkban.

Az első hóvirágokat az 1800-as évek végén telepítették az akkori nádori birtok kertészei, majd folyamatosan újabb és újabb fajtákkal  gyarapították, elsősorban a mediterrán vidékekről válogatott, virágokkal a kertet.

Csodálatos látvány - fotó Csapó Éva

A hóvirágmező általában március közepéig látható. Az idén hóvirágünnepet is rendeznek a virágzás alkalmából március 11-én, csütörtökön Alcsútdobozon rendezik meg a Biológiai Sokféleség Világévének hazai nyitóünnepségét és a Hóvirágünnepet.

Kedves tavaszköszöntő virágunk Benkő József (1740-1814) botanikusnak köszönheti a nevét, ő nevezte el így a latinul galanthus néven ismert virágot. A 40 hektáros alcsúti arborétum létrejötte József Nádor (1776-1847) nevéhez fűződik, aki alcsúti birtokán felépítette Magyarország legnagyobb klasszicista kastélyát és egy schönbrunni kertépítőmesterrel megterveztette az ország egyik első tájképi kertjét, a táj természetes formáit utánzó angolparkját.

A kastély 1944-ben ismeretlen körülmények között leégett, ma már csak oszlopos timpanonja látható, s az egykori angolpark jó néhány egykori létesítménye sincs már meg. Az arborétumba, amely egykor a magyarországi növényhonosítási kísérletek egyik központja volt, az elmúlt évszázadokban számos egzotikus fát s sokféle növényt telepítettek.

Faóriásai még ma is uralják a területet. Közülük két öreg platán már két és fél, három évszázadot élt meg, de a famatuzsálemek között több 190 éves is található.

 

Online felhasználók

Jelenleg 8 vendég online
Látogatottság : 2557024
Bezdán Online - Google PageRank™

Hírszolgáltatás

Időjárás

Bezdán
17°C

Képek a galériában

JSN ImageShow - Joomla 1.5 extension (component, module) by JoomlaShine.com

QR kód

3 - 2 - 1 ...

Ez az év...

Még

112

nap és
22 óra. : 38 perc

Olvasnivaló ...

Cikkajánló

Névnap

Ma 2010. 9. 10, péntek, Nikolett, Hunor napja van.
Holnap Teodóra napja lesz.

Cikkek találomra

Infók - Rövidhírek - Reklám

... gomolyfelhőzet ..... ködös ...... napos ...A héten több-kevesebb napsütés mellett többször lehet rövid zápor. Csütörtöktől lassan csökken a felhőzet és további jelentős csapadék nem valószinű. A hét végére nyárias, napos meleg idő várható. Az éjszakai hőmérséklet 10-16 fok a nappali 18-26, fok között várható.

A Duna Bezdánnál 493, a víz hőmérséklete 16 fok. Képek az idei árvizről itt.