Megelégelték a hitelminősítők uralmát Nyomtatás
Írta: MTI   
2010. március 05.

Megelégelték a hitelminősítők uralmát

Megtörnék a nagy nemzetközi hitelminősítők dominanciáját az euróövezet kormányai. Formálódó tervük szerint az Európai Központi Bankban (EKB) országkockázati elemző és osztályozó részleget állítanak fel - írta szerdán a Handelsblatt.

A német üzleti lap euróövezeti pénzügyminiszteri forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a függőség a három nagy nemzetközi hitelminősítő ügynökségtől radikális irányváltásra ösztökélő nyugtalanságot okoz a legfelső szinteken. "A Lehman Brothers bukása idején a hitelminősítők teljes tévedésben voltak, és nincsen biztosíték arra, hogy ez nem fordul elő megint", mondták források a lapnak.

Az adósosztályozó csoport felállítását az EKB is támogatja. A frankfurti intézményben komoly feszültséget kelt, hogy már csak a Moody's Investors Service tartja az elsőrendű, "A" kategóriában a görög adósbesorolást. Ha a New York-i cég is ront a minősítésén, akkor az EKB szabályai szerint nem fogadható el görög állampapír biztosítékként, ami megnehezítheti a súlyos válsággal küzdő euróövezeti tag államháztartásának finanszírozását, mert a bankok általában csak akkor vásárolnak görög állampapírt, ha el tudják helyezni az EKB-nál.

Az euróövezet saját hitelminősítő intézetének felállítása nehéz helyzetbe hozhatja a hármakat, a Moody's mellett a Fitch Ratings és a Standard & Poor's csoportot -, amelyeket a görög válságtól függetlenül is sok bírálat ér a világméretű gazdasági válságba torkolló amerikai jelzálogpiaci krízis téves megítélése miatt.

Szakértők üdvözlik a függetlenedési törekvést. "Nagyon szerencsétlen helyzet, hogy egyetlen hitelminősítőn áll vagy bukik, hogy elfogadhat-e az EKB görög állampapírt", mondta a lapnak Thomas Mayer, a Deutsche Bank vezető közgazdásza, aki szerint a frankfurti intézményben csupán 10-20 új munkatársat kellene felvenni. "Most is az EKB-nál működik az egyik legjobb elemző részleg", mondta Mayer.