A karácsonyi ünnepek előtt már megkezdődött a nagy durrogtatás. A szakemberek és a már póruljártak nem győzik eleget hangsúlyozni, hogy a petárdázás bizony rendkívül veszélyes játék. Ennek ellenére az évnek ebben a szakában semmi sem riasztja vissza a durrogtatókat — sajnos…

Bármennyire is haragszunk az ifjabb nemzedékre a gátlástalan durrogtatás miatt, nem ők találták ki. A petárda egyáltalán nem új találmány. Az ősi Kínában használták először, és kínai neve: baozhu.

A kínaiak a lőport (huoyao = tűzszer) a Song-dinasztia idején találták fel, melyből a lőfegyverek mellett a petárdát is készítik. Kezdetben vékony bambuszszár-szeleteket töltöttek meg lőporral, amelynek végét egy rövid kanóccal látták el. Manapság a petárdának vörös színű papírborítása van. Kínában a petárdákat nem egyesével robbantják, hanem füzérbe fűzik, amely akár több tucat vagy több száz petárdából is állhat.

A petárdadurrogtatás az ünnepek, főleg az újévi ünnep elengedhetetlen része, amely elűzi a rossz szellemeket és a démonokat. Az újévi, jókívánságokat közvetítő képeken is rendszerint megjelennek a petárdafüzért tartó, petárdákat gyújtó gyermekek. A petárda szó bao tagjának homonimája a bao "bejelent", "közöl", "hírnök" jelentésű szó, így általában a petárdát ebben a másodlagos jelentésében kell értelmezni.

A magyar hagyományban először a török időkből való feljegyzések szólnak a petárdáról. Így ír az egykori krónikás: "Van itt olyan fegyver, amit "hajnalcsillag"-nak neveznek, s amit a várfalak megrohanásakor használnak, vagy pedig a rések védelmezésénél. Azután láthatók égetett agyagból való fazekak, amik nyúlós és maguktól meggyulladó matériával vannak töltve, hogy az ellenség közé dobassanak." Tata várát egy éjjel vették be mégpedig úgy, hogy petárdával szakították be a kapuját. Na nem a mai petárdával, hanem annak harci eszközzé fejlesztett ősével.