Miért kopogjuk le a szerencsénket? Nyomtatás
Írta: B.Zs / National Geographic   
2007. május 08.

 

Kop-kop Mit jelent, illetve honnan ered az, amikor az ember lekopog valamit? Miért fán teszik és alulról felfelé? Most megismerhetik a babona eredetét - csak ne kiabáljuk el.

Amikor beszélgetés során valaki elmondja, hogy szerencse érte vagy elkerülte valami baj, előfordul, hogy a kijelentéshez hozzáteszi: "lekopogom", illetve valóban koppint is hármat az asztal lapján alulról felfelé.

A szokás igencsak elterjedt a világban, a legtöbb európai országban, Amerikában és Ázsiában is létezik megfelelője. A kopogás nem szükségszerű, számos országban elegendő a fa megérintése is, sőt, egyes országokban a mágikus erőt nem a fának, hanem fémeknek, elsősorban a vasnak tulajdonítják.

A babona pontos eredete nem ismert. Egyes források szerint a kereszténység előtti időkből származik, és alapja az a hiedelem, hogy az erdő nagy hatalmú szelleme a fákban lakozik. A pogányok ezért a fákat nagyon tisztelték, és ha valami nagy szerencse történt, vagy elkerülte őket a baj, a fából készült tárgyak megérintésével, megsimításával köszönték meg az erdő szellemének.

Egy másik értelmezés szerint pont fordítva van a dolog: azért koppintottak a fára, hogy az erdő szelleme ne hallja dicsekvésüket, ne irigyelhesse meg szerencséjüket.

Más források a kereszténységgel kapcsolják össze a fán kopogás babonáját: szerintük a fa a kereszt fáját szimbolizálja, és ha ezen koppintunk hármat (Szentháromság), a Gonosz nem hallja meg jószerencsénket, így nem is teheti tönkre azt.

Az alulról fölfelé kopogás oka, hogy a bútorok lapjának alsó része általában kevésbé megmunkált, közelebb áll az erdő illetve a kereszt fájához, mint a festett, pácolt felső rész.

 

Infók - Rövidhírek - Reklám

... gomolyfelhőzet ..... ködös ...... napos ...A héten több-kevesebb napsütés mellett többször lehet rövid zápor. Csütörtöktől lassan csökken a felhőzet és további jelentős csapadék nem valószinű. A hét végére nyárias, napos meleg idő várható. Az éjszakai hőmérséklet 10-16 fok a nappali 18-26, fok között várható.

A Duna Bezdánnál 493, a víz hőmérséklete 16 fok. Képek az idei árvizről itt.