Szomszédban: Sikeres farsangzáró rendezvény Nyomtatás
Írta: Micheli Tünde / huncro.hr   
2009. március 06.

Hetedik éve rendezik meg a várdaróciak a húshagyókeddi kakasütést, amely az idén is sok érdeklődőt vonzott a falu központjába, az esti kultúrműsoron pedig minden ülő- és állóhely "elkelt". A farsang egyes népi közösségekben már jóval vízkereszt előtt kezdődik, hivatalosan azonban január 6-án, vízkeresztkor, és tart hamvazószerdáig. A két időpont között több régi szokást is életre keltenek, de a legtöbb helyen ezek főleg farsangvasárnaphoz, farsanghétfőhöz, húshagyókeddhez, azaz népi összefoglaló nevén a farsang farkához kötődnek, ahhoz az időszakhoz, amikor már "szökik a tél".

Várdarócon húshagyókedden rendezik már hetedik éve a kakasütést, ezt a jeles napot néhány esztendeje "kinevezték" falunapnak. A szervezők - a Helyi Választmány, a helybéli civil szervezetek és az óvoda képviselői - változatos és szórakoztató programról gondoskodtak. A már bejáródott forgatókönyv szerint zajlottak az események: délután háromkor zenés farsangi menet indult, lovas kocsik és színes kakasjelmezbe öltözött fiatalok járták végig a falut. Az idén egy 2,5 méteres "kakas" is csatlakozott a menethez, amely/aki igencsak nagy feltűnést és derültséget keltett. A kakasnak öltözött fiúk "megkörnyékezték" a lányokat, asszonyokat, akik tojást és pénzt adtak nekik. Több mint 350 tojást sikerült összegyűjteniük, amit a szervezők a helyi óvodának ajándékoztak.
- Az idén nem vettünk részt a felvonulásban, mert az óvodások nem bírják az iramot - mondja az óvónő, Bajsić-Pásztor Tímea -, de készültünk kakast formázó emléktárgyakkal, amelyeket a kakasütés ideje alatt árusítottunk, az ebből és az eladott tojásokból összesen 700 kúnát gyűjtöttünk, amiből majd az óvoda részére vásárolunk valamilyen kelléket, még nem döntöttük el, hogy mi lesz az.

Ha farsang, akkor farsangi fánk dukál, három szorgos várdaróci asszony idén is több mint 1500 fánkot sütött és kínált folyamatosan. Közben egyre többen gyűltek össze a falu központjában, akik arra voltak kíváncsiak, hogy a kakasok által kiválasztott lányok közül ki lesz az, aki eltalálja a földbe szúrt plüsskakas fejét. Sok-sok elvétett csapás után végül egy helybéli lánynak, Márton Annamáriának sikerült eltalálnia, amiért egy doboz édességgel jutalmazták őt a szervezők.

A kakasütést követően Micheli Zsolt átadta a helyi választmány felújított helyiségét. Elmondta, hogy a terem társadalmi munkának köszönhetően készült el, valamint a helyi választmány egyik tagjának, Horvát Gábornak is, aki az Osijek Koteks céget is be tudta vonni a felújítási munkálatokba. Ezt követően lassan felsorakoztak a kultúrotthon előtt a csapatok és a hozzájuk tartozó bográcsok, amelyekben az esti vacsora készült.

Falunap nincs kultúrprogram nélkül, amely 18 órakor vette kezdetét. A helyieknek mind a négy tánccsoportja (a gyerekek, a menyecskék, az ifjúság alkotta csoport, valamint a latin-amerikai ritmusokra táncoló együttes) bemutatkozott, rajtuk kívül vendég együttesek is színesítették a repertoárt, a csúzai Salsa táncegyüttes és Várdaróc magyarországi testvértelepülése, Birján tánccsoportja is. Először vendégszerepelt a Pécshez közeli Egerág község Őszirózsa Nyugdíjas Klub színjátszó csoportja Várdarócon, amelynek a tagjai három bohózattal dolgoztatták meg a közönség nevetőizmait. A kultúrotthon nagyterme most is zsúfolásig megtelt. A hálás közönség gyakran vastapssal jutalmazta a fellépőket.

A kultúrprogramot vacsora és - a kórógyi Aranycsárdás zenekar közreműködésével - farsangi mulatság követte. A rendezvény a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége, a várdaróci Helyi Választmány és a Várdaróc Magyar Kultúregyesület anyagi támogatásával valósult meg.