| Mars-misszió két év halasztás |
|
| Írta: MTI/AP/dpa | |
| 2007. december 24. | |
|
Az amerikai űrügynökség (NASA) két évvel elhalasztotta következő Mars-missziójának 2011-re tervezett indítását. A halasztás oka a NASA programigazgatójának, Doug McCuistonnak pénteki közlése szerint az, hogy "érdekkonfliktus" alakult ki a között a két kutatóvállalat között, amelyek egymással vetélkednek a 2011-ben útnak indítandó következő űrszonda küldetésével kapcsolatos egyik szerződés elnyeréséért. A szakember nem részletezte, mi történt, csak annyit mondott, hogy a konfliktus miatt fel kellett oszlatni az ajánlatokat elbíráló testületet, és újat kellett alakítani, emiatt csúszott a szerződés megkötése, és vele együtt értelemszerűen a teljesítés. Miután 26 hónap telik el egy-egy Mars-misszió indítási ablakának kinyílása között (azaz 26 hónap van a között a két rövid időszak között, amikor a Föld és a Mars egymáshoz viszonyított helyzete alkalmas arra, hogy bolygónkról űreszközt juthassanak el a planétaszomszédunkra), a kilövést két évvel el kell halasztani. Ez lesz az első eset 1994 óta, hogy a NASA elmulaszt egy lehetőséget a vörös bolygó feltérképezésére. A NASA Mars-programja részeként augusztus elején indította útnak a Phoenix űrszondát a vörös bolygóra. Az űreszköz 675 millió kilométer megtétele után várhatóan május 25-én landol a Marson. Az lesz a feladata, hogy élet nyomai után kutasson a bolygó jéggel borított északi sarkvidékén. |
Navigátor
20 nap cimkéi
Szomorú jövő várhat a Dunára Szarvasbőgés Gemencen 2010 Harmadik világháború? A kéknefelejcs visszapillant A vártnál jobban javult a hangulat az euróövezetben Megmagyarázták a Napot övező csendet Fogyókúra piros paprikával? Véget ért az influenza világjárvány Közeleg a D-nap Zenevilág: Csúszik Roger Waters budapesti koncertje Micinski után, szabadon Kettős földrengés Emelkedhet a búza ára a világpiacon Hogyan mondod ? Megfejtették Ötzi DNS-ét Szomszédban: Elkészült a kopácsi közvilágítás




