A McLaren bocsánatot kért Nyomtatás
Írta: F1 hírek hu   
2007. december 15.

A McLaren motorja

A McLaren csütörtökön nyilvánosságra hozott egy levelet, amelyet a Nemzetközi Automobil-szövetségnek (FIA) írt. A csapat levélben kért bocsánatot az FIA-tól, és a Ferraritól a kémbotrány miatt.

Ezen kívül még felajánlotta, hogy nem fejleszti tovább 2008-as autójának három olyan részét, amelyeket a riválistól származó adatok alapján fejleszthettek. Az istálló még december 5-én fogalmazott levelet az FIA elnökének, Max Mosley-nak, amelyben elismerte, hogy a Ferrari-tól származó információk sokkal szélesebb körben terjedhettek el a csapaton belül, mint azt korábban gondolták.

A McLaren 2008-as autóját FIA által kijelölt ellenőrök vizsgálták, és felvetődött annak gyanúja, hogy az ultragyors váltó, az üzemanyag-adagoló és a gumigáz használata a maranellóiaktól származó adatok alapján készülhetett. A nyomozás fényében ezért a wokingiak önként felajánlották, hogy ezen a három területen visszatartják a fejlesztést.

A McLaren hivatalos internetes oldalán, közleményben számolt be az ügyről: "Azért, hogy elkerülje még akár a lehetőségét is annak, hogy a Ferraritól származó információk bármilyen módon is befolyásolják a csapat teljesítményét 2008-ban, a McLaren felajánlotta az FIA-nak, hogy kötelezettséget vállal többek között arra, hogy három egymástól elkülönülő rendszer vonatkozásában leállítsa a fejlesztést."

"Az incidensek alatt a McLaren alapos vizsgálatot folytatott le belső eljárásmódját illetően, és az FIA utóbbival kapcsolatos javaslatait teljes egészében végrehajtotta."

"A McLaren nyilvánosan szeretne bocsánatot kérni az FIA-tól, a Ferraritól, a Forma-1 közösségétől és a szurkolóktól a történtek miatt, és biztosítani kíván mindenkit afelől, hogy a jelenleg tartó változások teljesülése után, soha többé nem fordul elő ehhez hasonló eset. A McLaren arról is megegyezett, hogy kifizeti az FIA, nyomozással kapcsolatos költségeit."

"A McLaren most arra törekszik, hogy maga mögött tudja ezeket az ügyeket, és csak a 2008-as szezonra való felkészüléssel foglalkozzon"- állt a közleményben.